Sziasztok, drágáim!
Sajnálom, hogy így megkéstem, csak van itt most minden, ami nem bajt jelent, csak egyszerűen minden egyszerre szakad rám, a sok hülye doga, a rengeteg olvasnivaló, meg még az írás, meg házi dolgozatok, ehw. Na igen, és az ihlethiány - mármint nem is az ihlethiány, inkább nem tudom szavakba önteni a gondolataim. Ennek ellenére remélem tetszik nektek ez a rész is! Nagyon örültem a kommenteknek, a hosszú és tartalmas kommenteknek, amikkel már régen ajándékoztatok meg, szóval köszönöm. Mind az itteni, mind a Wattpadi kommenteket. <3 Imádlak titeket!
Várlak még titeket a Színjátékra is, ugyanis ott sem most lesz még rész, majd 1-2 múlva, mert nagyon lassan haladok - őszinte leszek, még neki sem kezdtem.
A hibákért elnézést, próbáltam átnézni, de már este van és rohanok aludni, meg olvasni, meg a többi! (Imádom ezeket a könyveket *-*)
Na szóval, hamarosan szünet, bírjátok ki! Nekem már csak hétfőn van tanítás, kedden pedig laza Lelkinap lesz... Utána pihi! ;) (Meg nagytakarítás...)
Kellemes olvasást!
Lexa
A fiú
agya zsongott a rengeteg ide-oda cikázó gondolattól, ami már órák óta
megszállta az agyát. Majd szétment a feje a rengeteg gondtól, és még a
kellemesen hűvös londoni levegő sem űzte el ezt a rengeteg bajt. Órák óta az
Intézet tetőjén ült, az egyik torony mögött, ami elrejtette őt a kíváncsi
szemek elől. Felhúzott térdeit átölelte, állát térkalácsán pihentette.
Azt
mondta megnézi a mondént, ám mégsem tette, úgy hallotta az ajtó előtt állva,
kopogásra készülve, hogy éppen az egyik Klávé taggal beszélget és nem lett
volna túl bölcs rájuk nyitni. Így is van baja bőven a Klávénak Louis-val, nem
kell még rájuk nyitni.
Lou
nagyot sóhajtott, a levegőben idegen, de mégis ismerős szagot érzett;
fojtogató, szinte már büdös kölni szagát. Becsukta a szemét. Kérlek,
Istenem, add, hogy csak képzelődjek…