Negyedig fejezet - Problémás reggel

Sziasztok, bébik!

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de megnyugtatok mindenkit...még fogok.  Nem jó vicc, tudom, nekem sem kellemes, de most hirtelen lett annyi dolgom, hogy a nyakamat szorongatom, ez van. Ballagás, vizsga, év vége, verseny, mittudomén. Elegem van. Kezdek fáradni, és ezt a szegény részt is olyan nehezen hoztam össze, alig volt időm, valamikor net sem volt, szóval... Nem győzök elnézést kérni, de ez ellen nem tudok tenni, és szerintem a nyáron sem lesz sokkal több időm. Legalábbis júniusban biztosan nem.

Na de, elég a sok negatív infóból! Itt az év vége, pihenhetünk és minden jó lesz! :D Gondoljunk erre.

Kellemes olvasást!

Szép hétvégét nektek!^^

Lexa

A fiú talpát csiklandozták a friss, kicsit még nedves fűszálak. A fű majdnem bokájáig ért, nadrágja vége vizes is lett a több órányi sétálástól. Imádta a harmatos pázsitot, ami az erdő előtt tiszta, fényes és világos, az Intézeten belül szinte nincs is fű, az erdőben pedig túlságosan mocskos, véres, saras, büdös. Bár az erdő széléig el mert sétálni, egészen addig a helyig tudott elsétálni, ahogy anyja holtteste feküdt tizennyolc éve, mikor idekerült. Nem tudott tovább lépdelni, az a bizonyos jel a homlokán égette, most pedig, hogy tudja az igazságot úgy gondolja az anyjában is volt valami démoni. Esetlen valami démonölő szer lehetett nála, szenteltvíz, ami taszította. Csak állt méterekre a hely előtt és figyelte a fű nélküli, mocskos földet. Mióta az anyja holttestét elcipelték innen nem nő fű a helyén. Tökéletesen látszik a nő alakja, ahogy háton feküdt nyakatekert pózban, látszik Louis helye is a fűben, az ő helyén viszont fekete fű nőtt. Eddig sosem értette, azt hitte olaj, esetleg vámpír vér, de most már tudja; a föld nem képes őt befogadni, ő a pokolra való. Sokszor mondta neki Casey, hogy ördögfióka, eddig azt gondolta viccből mondja, mostanra minden más értelmet nyert. Az eddigi élete romokban áll és éppen egy új, teljesen más élet épül ki körülötte, amiről eddig fogalma sem volt.

Harmadik fejezet - Démoni Jel

Sziasztok, drágáim!

Sajnálom, hogy így megkéstem, csak van itt most minden, ami nem bajt jelent, csak egyszerűen minden egyszerre szakad rám, a sok hülye doga, a rengeteg olvasnivaló, meg még az írás, meg házi dolgozatok, ehw. Na igen, és az ihlethiány - mármint nem is az ihlethiány, inkább nem tudom szavakba önteni a gondolataim. Ennek ellenére remélem tetszik nektek ez a rész is! Nagyon örültem a kommenteknek, a hosszú és tartalmas kommenteknek, amikkel már régen ajándékoztatok meg, szóval köszönöm. Mind az itteni, mind a Wattpadi kommenteket. <3 Imádlak titeket!

Várlak még titeket a Színjátékra is, ugyanis ott sem most lesz még rész, majd 1-2 múlva, mert nagyon lassan haladok - őszinte leszek, még neki sem kezdtem.

A hibákért elnézést, próbáltam átnézni, de már este van és rohanok aludni, meg olvasni, meg a többi! (Imádom ezeket a könyveket *-*)

Na szóval, hamarosan szünet, bírjátok ki! Nekem már csak hétfőn van tanítás, kedden pedig laza Lelkinap lesz... Utána pihi! ;) (Meg nagytakarítás...)

Kellemes olvasást!

Lexa

A fiú agya zsongott a rengeteg ide-oda cikázó gondolattól, ami már órák óta megszállta az agyát. Majd szétment a feje a rengeteg gondtól, és még a kellemesen hűvös londoni levegő sem űzte el ezt a rengeteg bajt. Órák óta az Intézet tetőjén ült, az egyik torony mögött, ami elrejtette őt a kíváncsi szemek elől. Felhúzott térdeit átölelte, állát térkalácsán pihentette.

Azt mondta megnézi a mondént, ám mégsem tette, úgy hallotta az ajtó előtt állva, kopogásra készülve, hogy éppen az egyik Klávé taggal beszélget és nem lett volna túl bölcs rájuk nyitni. Így is van baja bőven a Klávénak Louis-val, nem kell még rájuk nyitni.

Lou nagyot sóhajtott, a levegőben idegen, de mégis ismerős szagot érzett; fojtogató, szinte már büdös kölni szagát. Becsukta a szemét. Kérlek, Istenem, add, hogy csak képzelődjek…

Második fejezet - Az Intézetben

Sziasztok, bébik! 

Megérkeztem a második fejezettel, szintén 12 oldal, remélem ez a hosszúság megfelel. Kicsit szomorú voltam, hogy csak 1 komment érkezett és csak 3 feliratkozóm van, pedig sokat jeleztétek, hogy olvasnátok ilyen jellegű sztorit. Remélem most többen felfigyeltek majd, mert én szeretem írni a történetet! :D 

Az esetleges (és fájó) hibákért elnézést kérek, késő van és nem volt erőm átnézni már, az előzőben is voltak fájó hibák, igyekeztem javítani. Remélem ennek ellenére élvezhető! 

Kellemes olvasást! Szép hetet!

Lexa

Louis egész úton azon gondolkodott, hogy vajon Will hazaért-e már, és ha igen, hallott-e arról, hogy összeverekedett egy csapat vámpírral. Arra is kíváncsi volt, hogy vajon mit szól ehhez a beparázott mondénhoz, aki jelenleg azt sem tudja eldönteni, hogy él-e még. Megrémült és nem tudta merre tart, csak követte Louis-t, szorosan mellette ment, minden kis neszre felkapta a fejét. Igaza volt Harry-nek, ez a srác tényleg beleőrül abba, amit látott.

Megérkeztek az Intézethez, egy hatalmas templomszerű épület előtt álltak, elhagyatottnak tűnt. Romokban állt, néhol hiányoztak részei a templomnak. Liam szemöldöke felugrott, Louis elmosolyodott a fiú reakcióján.

− Ez mi? – kérdezte Liam végignézve mindenkin. Zayn szemet forgatott, míg a többi csak jót mosolygott ezen.

− Ez az Intézet – mutatott végig Lou az épületen. – Itt lakunk.

− Itt? – Elképzelhetetlen, hogy ez a négy ember ebben a romos épületben lakjon, amin átfúj a szél és még az esőtől sem igen véd. Nevetni támadt volna kedve, de látván a többiek komolyan arcát és tekintetét inkább csöndben maradt, és elhitte, amit mondtak. Bár nem tűnt logikusnak…

Első fejezet - Az Árnyvadász munka hátulütője

Sziasztok, drágák!

Megérkeztem az új történetem első fejezetével, ami árnyvadászos lesz. Cassandra Clare könyvei és a Shadowhunters (Árnyvadászok) című sorozat adta az ötletet, de teljesen másról fog szólni a sztori, mint a könyvekben vagy a sorozatban. Ha valamit esetleg nem tudtok, mert nem nézitek a sorozatot, nem olvassátok a könyveket, akkor kérdezzetek, de a menüpontban van egy oldal, ahova kigyűjtöttem pár adatot, amik segíthetnek eligazodni a történetben. Ha mégsem világos valami kérdezzetek bátran, bár igyekszem minden megmagyarázni majd! :)

A másik: ez a rész 12 oldal hosszúságú, jó ez, vagy legyenek rövidebbek a részek? (Az átlag nálam 7 oldal) Melyiket olvassátok szívesebben? Túl hosszú, vagy még olvasható? Kérlek írjatok rá valamit! Nekem fontos a véleményetek!

A történet E/3-ban íródott, kicsit fura még nekem, de remélem tetszeni fog nektek! Szereplők is fent vannak már, kukkantsatok be! ;)

Oh, ésa kinézet hogy tetszik? A fejlécbe szerelmes vagyok! :3 Büszke vagyok magamra! 

Fent van a Színjáték része is már!

Szép hétvégét nektek!

Kellemes olvasást!

Lexa

Sötét volt, csak a sápadt hold gyenge fénye világította meg a hatalmas erdőt. A fák között gyenge, el-elvesző sikolyok visszhangoztak, a távolban farkas morgás, nyüszítés és vámpír fújtatás zaja volt hallgató. A vékony faágak hangosan törtek meg egy gyenge, sebesült nő lába alatt, aki panaszosan síró kisbabáját szorította melléhez és futott az őt üldözők elől. Farkasok és vámpírok egyaránt üldözték, nem csak őt, de védtelen, magatehetetlen kisfiát is. A nő talpig feketében volt, mégis itt-ott megcsillant piros vére a szakadt ruhadarabon. Fáradni látszott, jó ideje menekülhet, lábait alig bírta emelni, ő maga lihegett, levegőért kapkodott. Véres arcát csak a szürkés fénycsóvák világították meg, kisfia szeme gyengén, de megcsillant a holdfényében. Úgy ragyogott a két kicsit szempár, mint a csillagok az égen, mindössze két apró pontnak látszódtak a sötét éjszakában. Az édesanya lassított, szinte már sétált és lenézett a picike babára, aki még mindig panaszosan, megijedve ordított anyukája karjaiban. A barna hajú, elég fiatal nő elmosolyodott, ahogy a csöppségre nézett. Az apjára emlékeztette, aki ugyanilyen elbűvölő teremtmény volt, akárcsak a kisfia.